Beköszöntő

Tulajdonképpen ennek az írásnak kellett volna lennie az első bejegyzésnek. Mivel nem lett az újonnan bekapcsolódó olvasóknak itt tisztázom le a blog létrejöttét.  Ezért álljon itt néhány sor előszóként, hogyan is kezdődött az egész.

Szóval: Valamikor a kétezres évek elején csinálták az első emil címemet. Egy balatonfüredi lány, akivel akkoriban levelezés útján akartam tartani a kapcsolatot. Pironkodva vallottam be neki, hogy a 180 centimhez 85kg vagyok. Akkoriban ezt egy kicsit soknak éreztem és nem is sejtettem, hogy 13 év múlva ugyanehhez a magassághoz már 140 kiló fog párosulni. 

Számomra ez a súly egy olyan kritikus határ lett, ami az általam élt élet minőségét is már negatívan befolyásolta. Fiatal korom (35) ellenére kezdtem olyan allűröket felvenni, amiért a nálam idősebbeket kamasz koromban még leplezetlenül kinevettem: Egyre lassuló járás, a lépcsőn korlátra támaszkodó féloldalas menés és lefulladás és valamilyen szinten elszigetelődés az emberektől illetve egyre több olyan tevékenység és életstílus lassú, de biztos kialakulása, amihez ez a testalkat és habitus elegendő. Tehát mondhatni, hogy egy idő után az embernek a mentalitása is elkezd zsírosodni nem csak a teste. Példának okáért a beszéd és a gondolatiság is ennek megfelelően formálódott és konzerválta ezt az állapotot. Noha már régóta tudtam, hogy nem kéne igazából megvárni, amíg a kor előrehaladtával már nem leszek képes akarat mellett fizikálisan is legyűrni ezt az állapotot, vagy sok más kötelezettségem mellett időm nem lesz rá; valamint nem kéne helyet csinálnom diabétesznek, szívproblémának, későbbi trombózisnak, meg minden, ami az elhízással járhat, a fejemben lévő gondolatok garancia volt minden életmódváltásnak a kudarcára. Hiszen, amíg az ember azt mondja, hogy jó lenne lefogyni és ezen kéne változtatni illetve, hogy megeszem még a mekis kaját, de ez volt az utolsó; akkor egy önmagát beteljesítő jóslattá válik: két hét próbálkozás után szépen feladja a dolgot. Tehát mindenképp érdemes a feltételes módban gondolkodást kijelentőre cserélni.

Ezenfelül még rájön egy társadalmi nyomás is ha nem lenne elég a túlsúly. Szülők, esetleg női kollegáktól a megjegyzések, kéretlen jó tanácsok (később erről még lesz szó), a mi ha kell, ha nem jön és ha esetleg az ember nem kér belőle annyiban alkalmazkodnak hozzá, hogy minden mondat így fog kezdődni: Nem akarok beleszólni de… Az egészséges táplálkozás és életmód köréhez mindenki jól ért. Mindenkinek van egy ismerőse, aki egy hónap alatt 20 kilót fogyott és mindenkinek van egy tutti tippje és jó meglátása, ami kb. annyiban igaz, mint a régi magyar mondák: Hogy Mátyás király élt az stimmel. Nyilvánvaló, hogy minden leírásnak és tuti módszernek hangsúlyosabb eleme teszem azt a saláta, mint a négy emeletes marcipánnal bevont esküvői torta de, hogy nekem pontosan mi kell és miből mennyi, na az a nem mindegy. Egyébként abba már bele sem merek gondolni mi lenne velem, ha ezek az emberek nem barátaim, ismerőseim hanem esküdt ellenségeim lennének.

És nyilván a párválasztásnál is befolyásoló tényező. Habár a női lélek, amivel csalhatatlanul kiválasztják a megfelelő partnert jóval cizelláltabb és finomabb annál, hogy holmi külsőség befolyásolja őket sokkal inkább a belső, nemes értékek dominálnak, velem valahogy mindig ugyanaz történt: A hölgy, akinek szemében én egy jóravaló, értelmes, jószívű, kedves fiúcska voltam nekem szegezte a kérdést: Jó-jó ez mind szép, de nem akarsz lefogyni?

Hogy jött a fordulat? Hát igazából ki kell, hogy ábrándítsam a nyájas olvasót. Életmódváltáshoz nem kell más, mint elhatározás. Ezt úgy lehet elképzelni egy kétállású kapcsolót. Vagy akarja az ember vagy nem akarja.

Én sem hittem el ezt sokáig pedig sok helyen olvastam, de tényleg így van. Hogy mi az az impulzus, ami átkapcsolja a kapcsolót a megfelelő állásba, azt nem tudom megmondani. Nálam egy csetelés váltotta ki. Beszélgettem valakivel a bécsi fitnesz lehetőségekről és ő ajánlotta a Fittin centert. Érdekelt a dolog bár fenntartással fogadtam, mert egyedül mindig unalmasnak találtam a futópadon meg a többi szerkentyűn való tevékenységet. Meg is írtam a csetablakba, hogy ha találok valakit lemegyek. Találtam is valakit két percen belül. Ráírtam az egyik kórustársamra, aki örömmel állt rá a dologra. Ettől a pillanatban vált számomra teljesen világossá és egyértelművé, hogy meg fogok szabadulni a kb. hatvan kilo súly feleslegemtől. Ami ezek után történt, az már ennek a hozadéka: Lett egy új edzőcipőm éves bérletem a Fitnesz centerbe, konyha- és fürdőszobamérlegem, valamint elkezdtem ismerkedni ezzel a zöldségevős, kalóriaszámolós, méricskélős világgal.