2015. október 11., vasárnap

A Herbalife ügy

Szia Móna

Azt hiszem a mai nappal megtaláltam végre a tuti receptet:


  • 30gr Shake
  • 30gr Protein
  • 30gr Zab


Ettől úgy eltellek,hogy ihajcsuhaj. :P Ráadásul a bekeverendő por mennyiségét is megtriplázom. Egyébként miútán Mónikával összevesztünk mivel nem akarta megérteni, hogy nem vagyok hajlandó havi 500€-t Herbalifere költeni jól össze is vesztünk. Azóta a köszönésen kivűl nincs is más dolgunk egymással. Mivel annak idején azt mondtam, hogy nem lenne tiszteséges itt kapni a tanácsot és a segitséget a főzéshez de otthonról venni a dolgokat inkább vettem kevesebbet több pénzért. Mivel a tanácsadás megszünt (idővel az ő tanácsadójának Traudénak is kiadtam az útját. Egyrészt mert el akartam varrni minden Mónikás szálat másrészt mert ő sem akarta megérteni, hogy ha azt mondom, hogy nem megyek szemináriumra az tényleg azt jelenti, hogy nem akarok menni.)

Arról nem is beszélve, hogy kiderült, hogy Magyarországon olcsóbb a shake. Illetve itt is olcsóbb lett volna ha a sűrű fillér jobb mint a ritka forint elvét tartják szem előtt és beléptettek volna a rendszerbe. Így, gyakorlatilag magyar szponzor zsebébe rakom a pénzt és itteni futár fogja kihozni az árut. :)

Szóval nagy reményekkel nézek az elkövetkezendő hónapok elébe.


2015. szeptember 27., vasárnap

túrógombóc

Hozzávalók:

  • 500 g Zsírszegény túró (390 cal)
  • 20 g diétás zsemlemorzsa (70 cal) (Zabkorpa is megteszi)
  • Zabkorpa
  • 175 g Natúr joghurt (130 cal)
  • 1 darab (52 g) Tojás (88 cal)
  • Édesítő
  • citromhéja
Elkészítése:
Tehát a túrót a zabot,(ami nem pehely hanem inkább por) meg a tojást és a citromhéját összekeverem kis vaniliáscukorral és  ha megfőztem sós vízben  a forró fehér gombócokat kapok, amit megforgatok teljes kiőrlésű hájtek előtte olajon megpörkölt aranybarna prézliben és megeszem!


2015. szeptember 2., szerda

Töltött gomba

Recept a Nosalty-ról.






hozzávalók / 2 adag

elkészítés

  1. A hagymát kevés olajon megdinszteljük.
  2. Hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk. Folytonos kevergetés mellett megvárjuk, amíg a hús egyenletesen szétesik, mert az elején úgy viselkedik, mint egy massza. Ekkor egy pici vízzel felengedjük, hogy ne kapjon alá.
  3. Hozzáadjuk az fűszerpaprikát, és belevágjuk a paradicsomot. (Finomabb, ha a paradicsom héját előtte lehúzzuk.)
  4. Kb. 20-25 perc alatt puhára pároljuk, gyakori kevergetés mellett ügyeljünk a folyadék visszapótlására.
  5. Eközben előkészítjük a gombafejeket, kiszedjük a tönköket. A gombákat nyersen töltjük meg a töltelékkel, majd a tetejére tejfölt teszünk, és reszelt sajtot reszelünk.
  6. Előmelegített sütőben, rácsos tepsin aranybarnára sütjük.


Aktuális adatok


2015. augusztus 30., vasárnap

Víz

Azt mondják egy litert köll inni 20-25kg-ként. Ez esetemben minimum 6 liter lenne/nap. Ennyit képtelen vagyok inni. De csináltam egy táblicskut, ahol héttől éjfélig tudom pipálni és ha megiszok 2dl-t óránként összejöhet kb 5-5,5 l.



Itt tudok pipát rakni minden fél órában.
Ez a rekordom. Egy strigula 2dl. Összesen 4,8l




zöldbab gulyás

FIGYELEM EZ INKÁBB PÖRKÖLT LESZ SEM MINT LEVES

Hozzávalók
 
  • zöldbab (fisolen)
  • hagyma (ugyanannyi mint a zöldbab)


Először dinszteljük a hagymát majd hozzámegy a zöldbab és a paprika

Lencsefasirt rizzsel paradicsomsalátával.

Hozzávalók

A fasírthoz
  • Lencse 300gr
  • egy vagy két tojás
  • fokhagyma
  • fűszerek (paprika, esetleg bors, só)
  • hagyma
  • kókuszzsír 
  • egy szelet tartós kenyér
  • petrezselyem
  • prézli (teljes kiőrlésű)
A salátához:

  • két fej hagyma
  • paradicsom 
A salátára öntendő löttyhöz:
cukor, só, víz, olívaolaj, citrom

A lencsét puhára főzzük leöntjük róla a vizet és mehet hozzá a tojás, fokhagyma, dinsztelt hagyma, majoránna, bors, paprika, liszt (fehér 2 evőkanál), petrezselyem, prézli. Fehér kenyeret feloldjuk vízben és hozzáadjuk aztán golyókat gyúrunk és a serpenyőben dobáljuk, amiben persze már forró a kókuszolaj.

A salátánál elöször a felvágott hagymát megúsztatjuk vízben, hogy ne legyen olyan erős. Miután leöntöttük a vizet ráöntjük a cukros löttyöt.

Tabuleh


Hozzávalók:
  • uborka
  • paradicsom
  • újhagyma
  • petrezsejem-zöld menta
  • bulgur
  • olivaolaj
  • citromlé

Elkészítése:

Bulgurt megfőzni zöldségeket meghámozni összekeverni és megenni. :P


A gyümölcsrizs

Ezt is valamikor augusztus havában készítettem talán a múlt héten. Az apróséf.hu weboldalon találtam egy receptet. Átmásolom ide a receptet a magam módosításaival.

A recept 4 adagra volt megadva később vettem észre, hogy ez tetszés szerint állítható. Én nekifutásból mindennek a dupláját vettem
  • 1.4 dl víz (annyit tettem bele, amennyit a rizs kívánt lényegesen több volt)
  • 3.4 dl 3,5 %-os tej
  • 1 db citrom héja
  • 150 g rizs - fehér (száraz) (lásd lentebb)
  • 100 g kristálycukor (én nádcukrot akartam belerakni de vagy nem vagy minimális került bele mert a rizs önmagában is édes volt)
  • 250 ml tejszín (30-32%-os)
  • 300 g gyümölcsök ízlés szerint (legjobb a savanykás)
Fehér rizs helyett természetesen spéci biórizst tettem bele:



Leírás

A tökéletes gyümölcsrizs recept! :) Ez gyakorlatilag egy sűrű tejberizs, amihez tejszínhabot és gyümölcsöt keverünk. Isteni desszert! :)

Elkészítés

  • A rizst és a vizet egy vastag aljú lábasba tesszük, és folyamatos kevergetés mellett, közepes hőfokon, felpuhítjuk a rizst a vízben. 
  • Mikor elforrt a rizsről a víz, ráöntjük a tejet és megsózzuk.  
  • Időnkénti kevergetés mellet addig főzzük a rizst, míg nagyjából felissza a tejet és kellően felpuhul. Nem szabad teljesen besűríteni, készre készíteni, mert akkor beton kemény lesz a végén. (Ezzel a rizstípussal lényegesen több ideig tart.)
  • Végül belekeverjük a citromhéjat, a cukrot.  (<-- mint fentebb írtam nádcukorból minimális kellett vagy el is hagyható)
  • Lefedve egy órán át hagyjuk állni. Egy óra alatt szépen fel fogja venni a rajta hagyott folyadékot, és pont tökéletes lesz az állaga.
  • Az előre jól behűtött tejszínt most verjük habbá.
  • A lehűtött, átkevert tejberizshez óvatosan, három részletben keverjük hozzá a felvert tejszínhabot. (lehet ezt is kihagyom legközelebb anélkül is fincsi volt :P )
  • Kedvünk szerint bármilyen gyümölcsöt keverhetünk hozzá. Én most málnát, áfonyát és őszibarackot tettem bele. Miután összekevertük, jót tesz neki, ha a hűtőbe tudjuk tenni fél-egy órára, hogy összeérjenek az ízek.
Íme  a végeredmény :)


A bió kaja

Szia Móna

Mint említettem volt Mónika hiteles személyiség számomra és szerencsémre van kedve, ideje és türelme, ahhoz,hogy megtanítson főzni. Azt mondja van is érzékem hozzá csak eddig nem foglalkozott velem sajna senki érdemben így mindig felsültem az ilyen irányú próbálkozásokkal. Fontos még tudni azt is, hogy azon kevesek közé tartozik, aki nem csak papol a bió irányzatról hanem gyakorlati elképzelése is van róla. Az alábbiakban mutatok Neked pár apróságot, amit azóta én is magamévá tettem. (Tulajdonképpen jó pár esetben mindegy is volt, hogy bió vagy nem mert árban sem volt lényeges különbség.)

Az első és leglényegesebb a pár villamos megállóra lévő biobolt. Elég hangulatos kis hely nívós enteriőrrel és választékkal csak győzze az ember pénzzel. :)


Ezen a képen meg azok a termékek láthatóak, amiből már én is biot veszek. Balról jobbra haladva: Lencse, teljes kiőrlésű prézli, rizs, nádcukor, rózsaszín só a Himalájából, fűszerek (fahéj, oregánó, paprika) kókuszolaj és üvegfalú doboz mert állítólag a műanyag kémiai reakcióba lép a kajával. Mondjuk ezt én nem tudom de mivel nem volt dobozom mindegy milyet veszek.













2015. augusztus 10., hétfő

Marhahús, majonézes salival

Szia Móna

Ez volt  a mai kaja.

Hozzávalók:
Köret:
  • Sárgarépa
  • Cékla
  • Hagyma
  • Krumpli

  • Rizs
  • Marhahús
A zöldségeket a hagyma kivételével pároljuk majd ha puha levesszük a tűzről és meghámozzuk. A rizst megfőzzük külön. A marhahúst felkockázzuk felöntjük vízzel és mikor felhabzik leöntjük róla. Teszünk új vizet hozzá és addig főzzük, amíg puha nem lesz. Ha kész kap egy kis buttermilchet meg fűszereket .

2015. augusztus 6., csütörtök

Főtt karfiol, pirított prézlivel

SZÜNNAP

Szia Móna

Ma karfiol volt vmi vajas prézlivel.

Elkészítés:

Karfiolt megfőzzük sós vízben (víz ellepi) majd miután leöntöttük róla szépen adunk nek i egy adag vajat ami ráolvad. Prézlit elkeverünk vajjal és megpirítjuk tűzön,

A másik újdonság, hogy kipróbálom a Herbalife termékeket. Egyszer már próbáltam hasonló shaket de nem jött be de ez ehető és Mónika elég hiteles személyiség számomra, hogy elhiggyem neki működni fog. Mondjuk olcsónak nem olcsó de bízom a sikerben.

Íme az adagolás:




A megvásárolt termékek:




És a kaja :P



És holnap megint palacsinta.




2015. augusztus 5., szerda

Brokkoli krumpli és hal

ALLES

Brokkoli krumpli és hal

Elkészítés: Brokkoli újnyi vastag sós vízben párolva sózva, végén egy kis vajjal.

Hal: Késsel kilapított hagyma, fűszerek, fehér bors, fűszerkeverék meg amit még találtam. A serpenyőben kókuszolaj,

Krumpli: Megfőzve sós vízben fővés után meghámozva majd a sülő hal mellé bedobálva.

2015. augusztus 3., hétfő

Hétfői palacsinta és méricskélés

CARDIO NAP

 Aktuális paramétereim

  • Mell:132
  • Derék:144
  • Csípő:137
  • Comb: 63
  • súly: 144 kg 
És az ebéd: 
  A következő szöveggel jelent meg a facebookon:

Ide skubbizzatok csajok! Aki ebbe a kajába bele tud kötni felrúgom a csillagokig. Elkészítettem a legbióbb-bió, vegán, gluténmentes, laktózfree palacsintát, ami létezik. Ehhez képest a Norbi féle ásványvíz zsírtól gyöngyöző szalonna. smile hangulatjel És a mai nappal rájöttem miért lehet lefogyni a biókajától: Olyan k****a drága, hogy csak nagyon kis mennyiséget lehet belőle megenni. grin hangulatjel

A TÉSZTA RECEPTJE
  • 3 evőkanál mandulaliszt 
  • 1 evőkanál kókuszliszt
  • 4 evőkanál búzaliszt (nyugi ez is bió. Az eredeti receptbe nem volt benne de enélkül leragadt a teflonban) 
  • 3 db tojás (Frau Kendermagosch tojta) 
  • 5 dl víz (kb., amíg palacsintatészta-híg nem lesz)
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 0.5 ek kókuszzsír
összekeverés után fél óra pihi és sütés. A teflon szintén kókuszzsírral lett kikenve tongue hangulatjel








Rizseshús

 Hozzávalók kb 4 adagra 150gr rízs fél kiló csirkemell fej vörrös hagyma fűszerek: só, bors, paprika, kakukkfű, majoranna olaj Hagyma olajon...