A jóakarók

Korábban már írtam róla, hogy az egész életmódváltás témakörét megnehezíti a jóakarók kotnyeleskedése. Persze nehézségekről nem én vagyok az első, aki ír. Ezek azok az emberek (90%-ban nők 1%-ban idősödő atyáskodó férfiak), akik a nemes szándék címszó alatt kéretlen tanácsokkal halmoznak el akár akarom, akár nem. Mindezt persze az én érdekemben. Mivel az életmódváltás az nem egy napra és nem is hetekre, hanem hosszú időre szól, ezért ha az illető ezt nem akarja, vagy nincs rajta az ügyön elég intenzíven, akkor úgysem lesz belőle semmi.

Vajon jót akarnak-e ezek az emberek? Biztosan. Csak hát minden embernek megvan a maga érzékeny pontja, amiről ő is tudja, hogy erősíteni kell és ezt mások is megérzik. Szerintem ez valahol az ösztönök szintjén mehet végbe nem is tudatosan. Egyrészt a társadalom megveti a kövér embereket (főleg akkor, ha kövérség nem az anyagi jólét szimbóluma és a kövérséggel együtt járó jelenségek, mint lassú járás, fáradékonyság etc. jár); másrészt ebben van egy fajta áldozatkeresés is: Az emberek ráéreznek a másik gyenge pontjára és tudatosan vagy tudatlanul ott kezdik el beletörölni a lábukat, ahol erre lehetőség van.

Egyrészt az ő kezelésükre másrészt a saját sikerem érdekében kellett ebben a témában a lehető legmélyebbre merülnöm. Hiszen az életmódváltáshoz legelőször is szemléletváltás kell. Tehát ha tegnap még állva elaludtam attól, hogy egy étel kalóriatartalmát nézzem illetve a benne lévő ásványi anyagokat bogarásszam; ma már több kb. száz vagy annál több étel energiatartalmát néztem át és egyre bővül az adatbázisom.

De miért baj az, ha jót akarnak az embernek? Nos azért mert egy életmódváltás időigényes dolog. Ezért a jóakarók általános igazságokat fogalmaznak meg, de kb. annyit, amennyi egy-két mondatba belefér. Ez önmagukban akár még igaz is lehet, de ha az ember nem jártas a témában könnyen elbizonytalaníthatja, hogy egyáltalán mit csináljon és könnyen a kitűzött cél feladásához vezet.

A legviccesebb/ legidegesítőbb ezek közül az a típus, aki nem is akarja elfogadni ha vki vmit nála esetleg valamit jobban tud. (Mármint elméletben, mert gyakorlatban alkalmazni szemlátomást nem tudja. 😀)

Sokszor gondolkodom, hogy mi lehet a jó megoldás ezeknek az embereknek a kezelésére. Mivel sokáig nem tal´latam meg szabályosan emberkerülővé váltam. Jó nem csak emiatt más is történt az éltemben, ami a szociális kapcsolataim leépülésében szerepet játszottak, de ez is köztük van. Az-az igazság, hogy nincs is üdvözítő megoldás ennek a jelenségnek a kezelésére, hiszen az egyik ember megelégszik azzal, hogy ha látja, jártas vagyok a témában és tudomásul veszi, hogy más véleményen vagyok addig a másik képtelen elfogadni, hogy én mást gondolok. Ergo bárminemű ellenkezést a nézetei és személye elleni támadásnak vesz. Hogy mi lehet erre a reakció?

Èrvelek (erre ő ellenérvvel)

Én: Èrvelek (hiszen felvállalom a nézeteimet)           

A másik: Ellenérvel gyakran tekintéllyel vagy konkrét példával, ami persze az ő igazát támasztja alá. (De a barátnőm leadott 20 kilót ezzel, módszerrel egy hónap alatt és/vagy eü végzettségem van)           

Én: Elmondom én mit olvastam össze illetve visszaérvelek szintén tekintéllyel (de a személyi edzőm azt mondta, hogy, esetleg felhívom a figyelmét arra, hogy az orvosok javaslata az max egy kiló hetente. Ez persze lehet több a kezdeteknél, de hosszú távon semmi szín alatt sem)

                              

Vagy nem érvelek hiszen gyakran ezt személyiségük/tekintélyük megkérdőjelezésének veszik így elfogadom, amit mond ergo hazudok. Mire megnyugszik és örül, hogy vmi jót tett. Praktikus út csak nekem nehezemre esik ezen járni. Ha nem vagyok csaló sem bűnöző miért kéne hazudnom? Ráadásul sokszor ebből az lesz, hogy a gyakorlatban esetleg azonnal vagy később látja, hogy csak ráhagytam mindent. Ha szerencsém van, tudomásul veszi csendben. Ha nem ezúttal figyelmeztet kicsit dorgálóan, mint egy kisfiút, aki csak azért is elcsen a lekvárból. (Innen borítékolható a konfliktus)

                              

Persze ennél a pontnál valószínűleg a nyájas olvasóm is jóakarómmá válik, aki gyorsan közli, hogy ezekkel az emberekkel nem kell foglalkozni. Arra persze sosem gondol senki, hogy ez a banálisan egyszerű megoldás akár nekem is eszembe juthatott volna illetve, hogy ha ez így lenne, akkor meg sem írom ezt a posztot.

Hogy mi az egész jelenséggel  a bajom? Az, hogy az embereknél nem mint túlsúlyos csak a táplálkozásról beszélő valakiként akarok megjelenni. Mégis sok kapcsolatom kaphat attól keserű szájízt, hogy ebben a témában nem bologatok mint egy kiskutya vagy egyenesen rávilágítok valakinél arra, hogy 50 kiló túlsúllyal rendelkező embernél nem biztos, hogy jó tanács futást ajánlani.

Jövőre nézve sincsen általános megoldás legfeljebb annyival bővült a repertóár, hogy a fogyókúra témakör összes stációját végigjártam már: Dietikust, orvost, teljes labor vizsgálat. Blogot vezetek és a kalóriabázison napi szinten vezetem az étkezésem. Ha vki ezt átnézi és tud még tanácsot adni akkor azt örömmel veszem.

Jöjjön pár tipikus frázis, amivel mindig szembetalálkozom.

Ne itt fogyozzál! Legtöbbször vendégségben és vmilyen rendezvényen hangzik el. Vendégségben a háziasszony kínálja kedvesen a harapnivalót. Gond itt akkor kezdödik, amikor látszólag tudomásul veszi, hogy nem szeretnék még egy tányér krumplit kacsával és egy szelet süti is bőven elég; de azért tizenhetedjére is megkínál valamivel egészen addig, amíg kínos nem lesz nekem nemet mondani.

Rendezvényen hasonló a helyzet ráadául sznekek csipszek egész garmadaja lesz szervírozva, amiből keveset képtelenség enni.

Ez és ez az étel ezért meg ezét káros. (Reakció ha kiderül mit reggeliztem) Ezekkel a féligazságokkal mindig az a baj, hogy egyrészt minden káros manapság. Tehát nyugodtan válszolhatom akár azt is, hogy az ő reggelijében tuti volt rákkeltő mesterséges ízfokozó, etc.
Egyébként ezt a gondolkodást jól táplálja a ciklikusan változó trendek. Ergo ma kijön az aszpartán mint cukrot leváltó édesítő, holnap pedig a következő trendhullámmal a szteviát gyártók fogják földbedöngölni az aszpartánt. (eme sorok irója már átélte ezen kívűl a cukor, barnacukor, nádcukor, pötyi és  kókuszzsír tündöklését és bukását. Persze lehet az illetőnek igaza de az sosem derül ki mit egyek helyette? Ès holnap? Holnapután Fél év múlva? Ja ennyire már senkit nem érdekel.)

Most olvastam egy jó diétát...  Nekem már a szóval is bajom van mert mindig az jut eszembe, hogy 3 napig főtt krumplit kell enni ha hasmenésem van Na az diéta. Egyszer elkezdődik aztän véget ér. Nem úgy mint az életmódváltás. Ráadásul az ilyen káposzta- 90 napos - , sárgarépa, méregtelnítő diéták max arra jók, hogy utána egy  évig ne egyen az ember káposztát. Kedvencem azok a javaslatok, amikor a napot egy pohár gyümilével indítják. Garantált a gyomorégés.

És a végére egy apró színes történet: Találkoztam nemrégiben vkivel, aki szintén nem bírta ki jótanácsok nélkül. Mikor mondtam,hogy már leadtam 8 kilót némileg megnyugodott de azért elmondta, hogy ő, hogy átállt és milyen jól táplálkozik. Szóba került az olaj vs. zsír témája is. Nem akartam azzal megzavarni, hogy mindkét oldalnak is vannak hívei és korántsem lejátszott meccs egyik vagy másik előnye. Arról nem is beszélve, hogy mindkettőből van 50 féle a boltban. Miután meghallgattam a napi penzumot megkínált egy izesített literes ásványvízzel. 

160 kalória 40g cukor. A sima vízben.